2012. február 6., hétfő

Gyorshír: Matolcsy szerint 130 milliárd van bérkompenzációra

A költségvetésből erre az évre 130 milliárd forint áll rendelkezésre bérkompenzációra azok számára, akiknek a fizetése csökkenne az egykulcsos adórendszer miatt – mondta Budapesten Matolcsy György Nemzetgazdasági Miniszter a Bloomberg hírügynökség tudósítása szerint.

Bővebben:
Gyorshír: Matolcsy szerint 130 milliárd van bérkompenzációra

Éljen Matolcsy! Havi 47 ezer forintból!

Ismét bebizonyította Matolcsy György, hogy érzéketlen a szociális gondok iránt. A gazdasági tárca első embere ugyanis kijelentette, hogy havi 47 ezer forintból jól meg lehet ma Magyarországon élni. A miniszter ezzel a mondatával a szakemberek szerint a tájékozatlanságáról is tanúbizonyságot tett, miután elkerülte a figyelmét, hogy már tavaly csaknem 79 ezer forint volt az egy felnőtt megélhetéséhez szükséges létminimum.

Bővebben:
Éljen Matolcsy! Havi 47 ezer forintból!

2012. február 4., szombat

Rogán Abu-Dzabiból támadta Tarlóst

Szaúd Arábia után újabb arab területet vett célba a kormánypárt: míg a közel-keleti királyságban gazdasági tárgyalóként Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert vetették be, addig az Egyesült Arab Emirátusokba az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnökét delegálták.

Bővebben:
Rogán Abu-Dzabiból támadta Tarlóst

2012. február 2., csütörtök

Bréking! Újabb érv az egykulcsos adó mellett!

Matolcsy György a születések számának biztató alakulásával igazolva látja az egykulcsos adó sikerét, pedig ha továbblapoz ugyanabban a KSH-jelentésben, még erősebb érveket találhatott volna a 16 százalékos jövedelemadó mellett. Ha pedig visszalapoz, rájön, hogy a gyakorlati tapasztalatok alapján a szülők más véleményen vannak, mint ő.

Bővebben:
Bréking! Újabb érv az egykulcsos adó mellett!

Matolcsy nem alkuszik, az alkudozás más dolga

Szinte semmit nem fogad el a nemzetközi szervezetek kritikáiból és ajánlásaiból Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

Bővebben:
Matolcsy nem alkuszik, az alkudozás más dolga

Bukott Matolcsy György a balatoni ingatlanokon

Más balatoni ingatlantulajdonosokhoz hasonlóan Matolcsy György ingatlanai is veszítettek értékükből tavaly.

Bővebben:
Bukott Matolcsy György a balatoni ingatlanokon

2012. február 1., szerda

Vagyonnyilatkozatok - Képviselő kormánytagok: változatlan ingatlanviszonyok

Ugyanannyi ingatlanjuk van az országgyűlési képviselő kormánytagoknak, mint egy évvel ezelőtt - derül ki a szerdára virradó éjszaka közzétett, a 2011-es évet bemutató vagyonnyilatkozatokból. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter tavaly növelni tudta takarékban elhelyezett megtakarítását, Navracsics Tibor pedig összességében csökkentette tartozásait. A miniszterelnök-helyettesnek és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek is volt havi jövedelme a Heti Választól.

Bővebben:
Ekkora vagyonnal rendelkeznek a képviselő kormánytagok
Vagyonnyilatkozatok - Képviselő kormánytagok: változatlan ingatlanviszonyok